A harminckilenc éves szakember csapata mindkét megszerezhető kupát begyűjtötte. Jelenleg a válogatottal készül bravúrokra. Pór Péterrel, a Szolnoki Olaj vezető edzőjével, a magyar férfi kosárlabda-válogatott edzőjével beszélgettünk edzőségről, bajnokságról, kosárlabdázásról.

[Az interjú augusztus 3-án, szerdán készült.]

Szolnoki születésű vagy, az akkor még Olajbányász utánpótlás csapatait végigjártad, majd NB II-ben játszottál. Mi vezetett az edzői pályára?

Játékosként nem lettem A-csoportos, meghatározó játékos, de azt a tudást, amivel rendelkeztem, szívesen átadtam volna. Karcagon – ott játszottam akkoriban – ezért kezdtem el gyerekekkel foglalkozni, amit megszerettem, utána hazajöttem Szolnokra és itt folytattam. Egyre jobban belemerültem, láttam értelmét, elkezdtem képezni magamat. Sokat tanultam a volt Jugoszláviából érkezett edzők mellett, olyan dolgokat világítottak meg az ember fejében, amit előtte nem is gondoltam volna, hogy ilyen van a kosárlabdában.

Más a délről érkezők szemlélete?

Igen, más, de nem csak az, más a tudásuk is. A magyar edzők fejében lévő taktikai és szakmai tudásnál – szerintem – az ő fejükben több van. Ezzel járnak előrébb saját hazájukban.

Azt mondhatnánk, ami itthon meglehet, az az idén megvolt neked. Magyar Kupa győzelem, bajnoki trófea, válogatott edzőség? Hova lehet továbblépni?

Nincs megállás, minden hónapban, félévben változik a kosárlabdázás, ha valaki leragad, elmegy mellette az élet. Aki azt hiszi most, hogy tudja már a játék csínját-bínját, hátradől, ha valami eredményt elért, az kész, lemarad egy idő után. Mindig próbálok valahonnan valamilyen szakanyagot szerezni, hazai és külföldi edzőkkel beszélgetni, bár be kell valljam, a nyelvtudásom nem az erősségem, az egy kicsit hátráltat. Szerencsére több itt dolgozó külföldi szakember jobban tud magyarul. Le szoktunk ülni beszélgetni, eszmét cserélni a kosárlabdáról.

Az eredményekhez „kell egy csapat". Mi az Olaj titka, mitől volt jobb az idén, mint a többiek?

Nehéz erre a válasz... Az a szemléletem, hogy eredményt tényleg  – mivel csapatjáték – csak csapatként lehet elérni. Vehetnénk egy-két még nagyobb nevet a gárdába, de nem biztos, hogy ez a jó irányba vinné a dolgokat.
Sok ilyen játékos csak arra megy, hogy meglegyen a statisztikája a következő évre, így jól el tudja magát adni. A mi légiósainkat nem ez érdekli, fontos persze a statisztika is, de nem elsődleges, nem egy jó évért vannak itt, ami után majd lehet nyugatra dobbantani. Ilyen az Olajban nincs. Igaz, ehhez szerencse is kell, hogy a külföldiek olyan mentalitásúak legyenek, olyan életmódot éljenek, ami az élsporthoz valóban kell. Nem minden este buli. Négy nemzetből való játékosokat sikerült olyan közösséggé formálni, hogy érintettek egymás iránt, alázatot mutatnak a játékkal és egymással szemben. Nagyon komolyan mondom, öröm velük dolgozni!

Milyenek a munkakörülmények?

A feltételek adottak, a menedzsment megteremti a korrekt körülményeket. Anyagi téren az utóbbi öt évben nem volt olyan, hogy késett volna egy napot is a fizetés. Ott van a számlán napra készen, szerződés szerint. A légiósoknak ez is fontos – de nyilván a magyar játékosoknak is.

Bajnokság közben mikor éreztétek azt, hogy itt most már nagyobb a tét?

Minden évben úgy indulunk el, annyira próbáljuk a csapatot erőssé tenni, hogy az első nyolcba bekerüljünk. Valójában a nyolc után nem sokakat érdekel az alsóházi rájátszás. Év közben jöttek az eredmények, a szezont jól kezdtük, rögtön idegenbeli győzelmek, rangadókat nyertünk, s amikor decemberben hazamentek a játékosok karácsonyra, akkor már éreztünk, hogy lehet valami esélyünk. Nem feltétlen az, hogy bajnokok legyünk, de a nyolcba kerülésnél talán többre vagyunk hivatottak. Jöttek az újabb meccsek, s volt egy időszak, amikor elhúztunk annyi győzelemre, ami – bár nem voltunk biztos alapszakasz elsők – mutatta a jó helyezést. Ezzel együtt az elsőséget majdnem elbuktuk, hiszen Sopronban kikaptunk, mégis azt mondom, hogy a legkiegyensúlyozottabban mi játszottunk. Nem voltak nagy hullámvölgyeink, ha volt valamilyen hullámvölgy, az két meccsig tartott, s utána azonnal kijöttünk belőle.

Az alapszakasz végén úgy láttam, rosszabbak az eredmények...

Igen, mert nagy, három győzelem különbségünk volt a második helyezett Pakssal szemben, és még az egymás elleniben is jobbak voltunk. Úgy indultunk neki az utolsó négy-öt fordulónak, hogy gyakorlatilag négy meccs különbséggel vezettünk. S akkor kikaptunk. Kikaptunk kétszer otthon is ráadásul, de utána idegenben hoztunk egy kötelezőt, majd még egy hazait megnyertünk...

Volt benne egy kis kieresztés tudat alatt?

Igen, mindenképpen. Ha egálban állunk valakivel, vagy egy-egy győzelem különbség van, akkor biztos másképp lett volna, de valahol úgy voltunk vele, hogy belefér.

Utána a rájátszásban csak jött a siker...

3-1, 3-2, 3-0. Megkockáztatom, a rájátszásban már hazai pályán nem biztos, hogy lett volna csapat, aki meg tudott volna verni bennünket.

Sok külföldi van a csapatban. Most változnak a szabályok. Mit léptek?

Idáig éltünk az öt külföldivel és volt mellette három olyan magyar játékosunk, Fülöp Gábor, Cziczás László, Molnár András, akik játszottak is. Öt külföldivel egyszerre a pályán soha nem játszottunk, egy magyar mindig a pályán volt. Sajnos Fülöp elég sokat bajlódott sérüléssel, ám Cziczás vagy Molnár közül valamelyikük mindig játszott. Harazin Tomi fiatalként még oda-odakerült. Most négy külföldi lehet csak, egy magyarnak gyakorlatilag kötelező pályán lenni. Igazából nem vagyunk hátrányban, mert – mint mondtam – ez előtte is így ment az Olajban. Érdekes dolog egyébként, hogy sokszor egy ötödik külföldi olcsóbb, mint egy magyar játékos. Pláne most, hogy kötelező egyet szerepeltetni. Ez a szabály azt jelenti, hogy kettő, de inkább három magyart kell venned, mert irányító poszton, bedobó poszton, center poszton kell legyen egy-egy cserélési lehetőséged. Kicsit feljebb nyomták rögtön az árakat. Ezzel együtt természetesen ez a jó út. Játsszanak a magyarok, mert itt a válogatottban szembesül az ember vele, hogy azok, akik periférián vannak a klubcsapatoknál és megérkeznek a válogatottba, itt meg esetleg húzóembernek kellene lenniük a meccsen, nem tudnak azok lenni. Mitől is tudnának? Itthon csak epizód szerepeket kapnak.

Milyen tervekkel vágtok neki a következő szezonnak?

Annyi már megfogalmazódott bennem, hogy megvédeni nehezebb, mint megszerezni. Sok csapat erősített, látjuk az átigazolásoknál. Ilyen anyagi versenyfutásba olyan csapatokkal, akiknek több pénzük van, nem akarunk beleszállni. Csak azt jelentené, hogy elkezdjük a mínuszt termelni és februártól nem tudunk fizetni. Hiteveszett lenne az egész társaság, s arra mi szükség? Reméljük, a most összeállt játékosállomány a nyolcba kerüléshez megint elegendő lesz. A többi úgyis évközben derül ki, mennyire lesz kiegyensúlyozott a bajnokság. Az utolsó két szezonra azt mondom, már az elsőtől egészen a nyolcadik-kilencedik van, amikor a tizedik helyezettig nem lehettet biztosra menni.

Említetted már a válogatottat. Hogyan történt a felkérés?

Az új MKOSZ vezetőség Sztojan Ivkovicsot nevezte ki szövetségi kapitánynak. Ö kezdte kialakítani a stábot, ő kért fel engem segítőjének. Ezt nem lehetett visszautasítani, örömmel mentem. Nagy kihívás. Nem mi vagyunk az esélyesek, nem fogunk Európa-bajnoki döntőt játszani maholnap. Próbáltunk fiatal generációt összehozni. Ha Czigler Lacit nem számolom bele, mert rajta kívül megfelelő magyar center nincs igazából, akkor nincs egészen huszonnégy az átlagéletkor. Ezért is lehet kétszer négyéves periódusban gondolkodni. Most lehet velük dolgozni, aztán hosszútávra mit fog jelenteni, mit tudunk nekik átadni, mi leszünk-e egyáltalán az edzők, azt nem tudom, de odáig eljutottunk, hogy tényleg a fiatalokat hívtunk meg. El kell velük kezdeni dolgozni, mert csodák nincsenek, munka nélkül nem lehet eredményt elérni.

Mi a munkamegosztás Sztojannal köztetek?

Leültünk a felkészülés előtt egyeztetni az edzésterveket, a behívandók személyét. Közösen megbeszélünk mindent, minden edzés előtt egyeztetünk, finomítunk a dolgokon, partnernek tekintjük egymást. Kikéri a véleményemet, ő is elmondja saját elképzeléseit. Ha úgy menne, hogy a szövetségi kapitány határoz meg mindent és nekem úgymond nem kellene semmit tennem, akkor nem tölteném itt az időmet.

Milyen eredmény látszik már a közös munkából?

A felkészülési meccsekből annyi kiderült, hogy a játékosok szemléletét sikerült egy kicsit megváltoztatni. Egy oldalról a magyar válogatottért küzdenek, másrészről viszont maguknak is hajtanak, bizonyítani akarnak, hogy igenis többek, mint ahogy a klubjukban el vannak könyvelve: a külföldi mögött csak akkor játszik, ha kipontozódik vagy megsérül a légiós. Ez már látszik, azt hiszem. Próbálunk minél többet adni, hogyha legközelebb jönni kell a válogatottba, szívesen jöjjenek a játékosok. Ha hazamennek, a klubjuknál is többek legyenek. Ha valamit tanulnak, akkor lehet, hogy a bajnokin is többet tudnak játszani. Így esetleg szívesebben jönnek akkor is, ha a következő felkészülésre nem három héttel, hanem öt héttel előtte kell jönni.

Miben vagyunk erősek és miben kell javulnunk?

Erősség most mindenképpen az, hogy nagyon együtt vannak a fiúk. Egy generáció, nincs nagy különbség köztük, úgyhogy szerintem, mint csapat működni fog. Hiányosság, amikor elmegyünk egy tornára – most itt volt az észt torna is például – fizikálisan, súlyban, kilóban, erőben a másik csapat mellett gyengék vagyunk. Gyorsaságban úgy tűnik, hogy mindenki gyorsabb nálunk. Lerohanni vagy legázolni azért senki nem tudott bennünket, pedig fizikálisan kisebbek, könnyebbek voltunk. Úgy néztek ki az ellenfelek, mintha nehéz atléták lennének, nem is kosárlabdázók. Ez a nevelés útja most, úgy látszik. Kidolgozott izomzatú kosarasokat látsz a pályán.

A válogatott esetében mikor lennél elégedett?

Ha a pótselejtezőn csoportunkban másodikok tudnánk lenni, az már az A-divízióban bennmaradást jelentené a magyar válogatott számára. Ha harmadikok vagyunk, akkor még játszani kell az alsó ágon. Ha bent tudunk maradni, azt mondom, az most, a mai pillanatnyi helyzetben jó. Nyilván a második helyezett csont nélkül bentmarad. Ez vagy jobb lenne az ideális. A következő évben nagy versenyek nem lesznek, de ha a válogatott szinten egy évben kétszer összetartást tudnánk tartani, s a klubok mindenkit elengednek, valamint edzőmeccseket vagy egy-egy tornát lehetne a holt szezonban szervezni és ehhez meg lesz minden, akkor már megint előre léptünk.

Ugyanez az Olaj esetében?

A csapat megvan, úgy érzem a külföldi posztokon erősebb lett, a magyar oldalon valamivel gyengébb. Ha a négybe be tudnánk kerülni, akkor én azt mondom, hogy következő évben is már jól teljesítettünk. Persze ez csak feltételes addig, amíg nem tiszta előttünk, hogy ki, milyen játékerőt képvisel.

A bajnoki döntőn a gyermekeid is feltűntek a képernyőn és a képeken. Ők is kosarasok lesznek?

Öt éves a fiam, a kislányom nyolc éves is elmúlt. Már megfertőződtek természetesen. Kijárnak a meccsekre, a szurkolói dalokat már otthon zengik. A feleségem pont nem volt itthon, amikor a bajnoki döntőt játszottuk, úgyhogy a két gyerekkel voltam kint. A nagyszülők és a barátaim segítettek. Évközben sokat vagyok távol a munka miatt tőlük, kevesebbet tudok foglalkozni velük, de amikor szabadidőm van, akkor mindig velük vagyok. A döntő után az töltött el boldogsággal, hogy rohantak oda hozzám és meg tudtam osztani az örömömet velük. Ez csodálatos érzés volt.

Sok ilyen boldogságot kívánok még neked és magunknak is a válogatott szereplés utánra és a következő szezonra is! Köszönöm a beszélgetést!