infoKosár

   Hírközpont  l  Linkbázis  l  Átigazolások  l  Bajnokságok  l  Válogatottak  l  Szabályok  Szabályzatok  l  Interjú  l

 

infoKosár.hu > Hírközpont 35. hét > hir_070831_1_eurobasket_hun_swe

Az Európa-bajnokság honlapja

Eurobasket 2007, Spanyolország
Kiesési-csoport végeredmény
1. Magyarország 2 2 0 176 - 134 2
2. Svédország 2 1 1 130 - 130 2
3. Dánia 2 0 2 125 - 167 2
 
Google
 Eurobasket 2007 – Kiesési-csoport, Menorca

Fellélegezhetünk, folytatódhat a csapatépítés
(2007. augusztus 31. 21.05)

A svédek nem adták könnyen magukat, azonban most ment az, ami Bulgáriában nem. A végén minden büntetőt bedobtunk. Sztojan Ivkovics teljesítette vállalását, egy vadonatúj gárdával kiharcolta az A-divízióban maradást. Folytathatjuk a csapatépítést.

A tapogatózásnak felfogható első percben a szokásos kimaradt kísérletekkel indított válogatottunk. Az első kosarakat a svédek szerezték, azonban most nem engedtük el ellenfelünket úgy, mint tegnap a dánokat. Négy pontos hátránynál Kámán és Wittmann tripláival fordítottunk hat perc elteltével, Simon és Bencze kosaraival pedig növeltük előnyünket. Svéd hármasra Ferencz távoli volt a válasz, így alakult ki az első negyed végére a 24-17-es állás.

A második játékrész elején is együttesünk volt eredményesebb, igaz, két perc alatt csak négy pontot sikerült termelnünk. Itt meg is állt a tudomány, s az északiak 0-12-t hoztak rajtunk öt perc alatt (28-29). Németh és Kámán ekkor dobott ébresztőt a hármas vonalon kívülről, ezért ismét nekünk állt a zászló öt ponttal. Ez az eredmény már maradt is a szünetig (34-29).

itt folytatódik

Bár a harmadik periódusban Németh kosarával indult meg a pontgyártás, ezután a svéd válogatott volt sikeresebb és négy perc alatt kiegyenlített (36-36). Váltott vezetéssel haladtak tovább a csapatok, az ellenünk ítélt technikaival a büntetőket tekintve nem tudtak élni a svédek, bár triplát dobtak belőle. Hárompontos váltás után alakult ki a játékrész vége: 49-48.

Kámán triplájával és Báder büntetőjével indítottuk a végjátékot. Percekig tartottuk az így kialakult a három-öt pontos előnyünket. Négy perccel a vége előtt Simon büntetőivel már hét ponttal vezettünk, amikor ziccerrel válaszoltak a svédek (62-57). Kámán büntetői is ültek, majd kosárváltás következett. Báder gól jó plusz bónusz után ismét két pont itt, két pont ott (69-61). Simon büntetői már tíz pontra növelték a különbséget egy perccel a vége előtt. A svédek triplákkal próbálkoztak, de sikertelenül, a másik oldalon pedig rendületlenül dobáltuk a büntetőket. A legvégén azért beesett egy északi hármas, ezzel alakult ki a végeredmény 75-64.

A magyar válogatott – ha az utolsó eséllyel is, de – ezzel teljesítette az elvárást, azaz megtartotta A-divíziós tagságát az Európa-bajnokságon. Sztojan Ivkovics jelentősen megfiatalított gárdája előtt itt a lehetőség, lehet folytatni a csapatépítést. Kérdés, hogy ezt az illetékesek hogyan gondolják...

Magyarország–Svédország 75-64 (24-17, 10-12, 15-19, 26-16)

Sztojan Ivkovics:
„Büszke, bátor, becsületes csapat edzője vagyok!”

Konsztantin Flevarakisz:
„Előzetesen esélyesebbnek tartottam a magyarokat, ami beigazolódott, de mi sem vallottunk szégyent”

  Magyarország
                               
# Játékos neve Perc 2-pontos 3-pontos Büntető tlp vlp ölp gól fau el sz bl Po
4 Simon Balázs (X) 32 2/10 20 1/2 50 4/4 100 0 2 2 2 3 1 1 0 11
5 Hendlein Roland 0 0/0 0 0/0 0 0/0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6 Báder Márton (X) 24 1/6 17 0/0 0 8/9 89 2 4 6 1 2 2 1 0 10
7 Wittmann krisztián 17 1/1 100 1/3 33 0/0 0 0 1 1 0 5 2 0 0 5
8 Fodor Márton 1 0/0 0 0/0 0 0/0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Czigler László 2 0/0 0 0/0 0 0/0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Molnár András 1 0/0 0 0/0 0 0/0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
11 Kámán Tamás 26 0/1 0 3/3 100 4/4 100 1 5 6 2 4 0 0 0 13
12 Bencze Zoltán 19 3/4 75 0/0 0 2/3 67 1 4 5 1 3 1 0 0 8
13 Ferencz Csaba (X) 30 1/1 100 2/4 50 0/0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 8
14 Horváth Zoltán (X) 17 2/3 67 0/1 0 0/0 0 4 1 5 0 4 2 1 1 4
15 Németh Istvánc(X) 32 5/9 56 2/5 40 0/0 0 0 3 3 4 1 1 0 0 16
.

Csapat:

. . . . . . . 2 3 5 . 1 0 0 . .

Összesen:

200 15/35 43 9/18 50 18/20 90 10 23 33 11 23 9 5 1 75
 
  Svédország
                               
# Játékos neve Perc 2-pontos 3-pontos Büntető tlp vlp ölp gól fau el sz bl Po
4 Nystrom 1 0/0 0 0/0 0 0/0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Wikner-Nordberg 0 0/0 0 0/0 0 0/0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6 Lindqvist (X) 28 0/2 0 1/7 14 0/0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 3
7 Levin (X) 20 1/4 25 1/2 50 2/4 50 0 3 3 1 2 2 1 0 7
8 Nnamaka 18 1/3 33 0/1 0 1/2 50 1 0 1 1 3 0 0 0 3
9 Ilunga 23 2/4 50 0/1 0 0/2 0 0 1 1 2 3 1 2 0 4
10 Grant (X) 23 0/0 0 1/3 33 2/4 50 0 2 2 4 2 3 0 0 5
11 Kjellbom 21 7/8 88 0/0 0 4/6 67 4 3 7 1 3 0 0 2 18
12 Jonzen (X) 18 3/6 50 0/0 0 0/0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 6
13 Ringstrom (X) 28 3/6 50 2/3 67 2/4 50 4 4 8 1 4 1 0 0 14
14 Inan 12 1/2 50 0/2 0 0/0 0 0 1 1 1 0 1 1 0 2
15 Maraker 9 1/4 25 0/0 0 0/0 0 1 2 3 0 0 0 0 0 2
.

Csapat:

. . . . . . . 1 2 3 . 0 0 0 . .

Összesen:

200 19/39 49 5/19 26 11/22 50 13 19 32 12 18 9 4 2 64
 
Korábban:
Dánia-Magyarország 70-101 (29-25, 15-29, 15-26, 11-21)
A svédeknek kedvezett a sorsolás
Bosznia-Hercegovina–Magyarország 70-74 (21-21, 21-9, 13-17, 15-27)
Egy kis csoda kellene
Magyarország-Bulgária 74-67 (13-16, 22-12, 14-16, 25-23)
Gyakorlatilag csak matematikai esély maradt Menorca elkerülésére
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 68-83 (15-14, 16-20, 21-25, 16-24)

Bolgár–magyar utózöngék
Bulgária–Magyarország 79-74 (23-27, 27-14, 6-21, 23-12)
Bosznia-Hercegovina–Bulgária 75-71 (19-17, 10-12, 23-23, 13-13, 10-6) (Statisztika)

uzenet@infokosar.hu

© 2007 infoKosár.hu