infoKosár

   Hírközpont  l  Linkbázis  l  Átigazolások  l  Bajnokságok  l  Válogatottak  l  Szabályok  Szabályzatok  l  Interjú  l

 

infoKosár.hu > Hírközpont_36. hét > hir_070901_1_eurobasketw_hun_bul

Az Európa-bajnokság honlapja

Eurobasket 2007, Spanyolország
A B-csoport állása
1. Magyarország 3 2 1 181 - 167 5
2. Bulgária 3 1 2 177 - 184 4
3. Izrael 2 1 1 130 - 137 3
Következik

2007. szeptember 12., szerda 12.30,
Ramat Gan
Izrael–Magyarország

 
Google
 Női kosárlabda Európa-bajnokság 2007, Pótselejtezők – Zalaegerszeg

Kiszenvedtük a létfontosságú győzelmet
(2007. szeptember 8. 17.20)

Az első negyedben azt hittük, csak a különbség lehet a kérdés, a végén pedig a győzelemért kellett küzdenünk. Szerencsére ellenfelünk sem mutatott jobb formát nálunk, így megvan a győzelem. Izrael ellen idegenben is csak ez lesz elfogadható, ha meg akarunk felelni az előzetes elvárásoknak.

Lendületesen kezdett a magyar válogatott. Duplákkal és Károlyi triplájával három perc után már 9-2-re vezettünk. Kisebb megtorpanás után – amit két eladott labda jelentett – szép Iványi-Béres összjáték következett és tartottunk hat pont különbséget. Újra döcögött néhány pillanatra a játékunk, de Ujhelyi büntetőivel 15-7 volt az állás. Eladott labdák következtek magyar oldalon, kihagyott dobások bolgár részről. Ellenfelünk büntetőire Honti válaszolt hárompontossal, majd Császár volt eredményes a körtéből. Iványi büntetői, egy bolgár dupla és egy Béres ziccer zárta a periódust (24-12).

A második játékrészben gyönyörű Császár-Béres közös blokk után Újhelyi, majd Béres ziccer következett, s már tizenhattal mentünk. Kihagyott dobásainkkal és eladott labdákkal hoztuk fel a vendégeket két pontra. 0-14-et játszottunk négy és fél perc alatt, mély gödörben ült együttesünk (28-26). Iványi törte meg a gólcsendünket, később Károlyi hintet triplát, s újabb Iványi tempó után időt kért Bulgária (34-26). Hiába, megszereztük a labdát, s fault után Iványi büntetői növelték az előnyünket. Nem jött vissza a mérkőzés eleji formánk, de nyolc pontot tartottunk a szünetig (38-30).

itt folytatódik


A második félidőben Fegyverneky szerezte az első kosarat egy gyorsindítás után, de rögtön jött a kétszeres válasz. Csak ritkán szép a játék, inkább szenvedünk. Csirov triplájával öt pont, ám Fegyverneky is jó két pontra. Szerzünk labdákat, mégsem tudunk előbbre jutni, mert közelről sem tudjuk bevenni a gyűrűt. Honti büntetői után 46-37 az állás. Változatlanul sokat hibázunk, szerencsére a bolgárok sem teljesítenek sokkal jobban nálunk. Egy-egy kosár mindkét oldalon a periódus végén így 48-41.

Az utolsó játékrészben másfél percet várunk az első pontra, ám az nem a miénk. Béres egy perccel később felel, de a bónuszt kihagyja. Branzova dupla után a negyed felénél 2-4(!) a periódus állása. Hosszú küzdelem után Ujhelyi fordul le a védőjéről (52-45). A végjátékban a győzelem már nem kérdés, a különbségen pedig még egy kicsit tudunk növelni.

Magyarország–Bulgária 56-47 (24-12, 14-18, 10-11, 8-6)

Zalaegerszeg, 600 néző.
Vezette: Mattioli (olasz), Vovk (horvát)

Magyarország: Iváni (12), Fegyverneky (6), Károlyi (5/3), Béres (14), Ujhelyi (6). Cserék: Császár (6), Honti (5/3), Cserny (-), Németh (2), Horváth I. Zs. (-)

Bulgária: Bacskova (6/3), Csirov (13/3), Jolovszka (6), Topalova (-), Tomova (10). Cserék: Petrova (4), Branzova (6), Aszenova (2), E. Dimitrova (-)

Bencze Tamás:
Alapvetően a győzelem volt a legfontosabb, bár van egy kis hiányérzetem. A meccs előtt aláírtam volna a kilenc pontot, de a mérkőzés alapján húsz ponttal is nyerhettünk volna. Nem voltunk mindig ott a koncentrálásban, túl sok támadó lepattanót engedtünk ellenfelünknek. Ezek a mi hibáink. Ettől függetlenül mindenki megpróbált mindent megtenni a győzelemért, aki pályára került. Van még javulni való. Van még bennünk tartalék, remélem, ez Izraelben ki fog jönni belőlünk.

Georgi Bozskov:
Fontos volt mindkét csapat számára a mérkőzés, de a magyarokon volt nagyobb nyomás a kinti 14 pontos vereség miatt. Sok volt az eladott labdánk, és gyengén támadtunk.

  Magyarország
                               
# Játékos neve Perc 2-pontos 3-pontos Büntető tlp vlp ölp gól fau el sz bl Po
4 Horváth II. Zsuzsa 0 0/0 0 0/0 0 0/0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Horváth I. Zsuzsa 8 0/0 0 0/2 0 0/0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6 Németh Bernadett 20 0/0 0 0/2 0 2/2 100 1 3 4 0 2 1 1 0 2
7 Ujhelyi Petra (X) 24 2/8 25 0/0 0 2/2 100 3 7 10 0 3 1 0 0 6
8 Iványi Dalma (X) 26 4/5 80 0/2 0 4/4 100 4 3 7 10 5 3 4 0 12
9 Császár Andrea 19 2/5 40 0/0 0 2/2 100 0 3 3 0 1 1 1 0 6
10 Cserny Réka 6 0/1 0 0/0 0 0/0 0 2 1 3 1 0 0 0 0 0
11 Honti Kata 17 0/2 0 1/3 33 2/2 100 0 1 1 4 3 2 4 0 5
12 Fegyverneky Zsófia (X) 23 3/6 50 0/0 0 0/0 0 0 0 0 3 1 1 1 1 6
13 Fűrész Diana 0 0/0 0 0/0 0 0/0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
14 Béres Tímea (X) 31 7/11 64 0/0 0 0/1 0 2 4 6 4 3 1 2 0 14
15 Károlyi Andrea (X) 25 1/3 33 1/4 25 0/0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 5
.

Csapat:

. . . . . . . 1 1 2 . 0 2 2 . .

Összesen:

200 19/41 46 2/13 15 12/13 92 13 23 36 22 22 12 15 1 56
 
  Bulgária
                               
# Játékos neve Perc 2-pontos 3-pontos Büntető tlp vlp ölp gól fau el sz bl Po
4 Rimpova 0 0/0 0 0/0 0 0/0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Tomova (X) 34 5/11 46 0/0 0 0/0 0 1 4 5 4 1 0 1 0 10
6 Kostova 0 0/0 0 0/0 0 0/0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7 Dimitrova E. 14 0/2 0 0/0 0 0/0 0 1 1 2 2 1 1 2 0 0
8 Dimitrova R. 0 0/0 0 0/0 0 0/0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Bachkova (X) 27 0/1 0 1/3 33 3/5 60 0 2 2 1 3 2 2 0 6
10 Yolovska 22 3/3 100 0/2 0 0/0 0 2 2 4 1 4 1 1 0 6
11 Petrova 33 1/2 50 0/3 0 2/2 100 2 3 5 1 3 3 1 0 4
12 Branzova 23 3/8 38 0/2 0 0/0 0 1 3 4 2 0 0 1 0 6
13 Chirov (X) 25 4/4 100 1/2 50 2/3 67 3 1 4 0 3 3 1 0 13
14 Topalova-Shopova (X) 6 0/1 0 0/0 0 0/0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Asenova-Lozanova 17 0/3 0 0/1 0 2/2 100 2 4 6 1 5 1 0 0 2
.

Csapat:

. . . . . . . 1 2 3 . 0 7 0 . .

Összesen:

200 16/35 46 2/13 15 9/12 75 13 22 35 17 20 18 9 0 47
 
Korábban:
Magyarország–Izrael 73-54 (17-16, 13-13, 21-9, 22-16)
Bulgária–Magyarország 66-52 (14-13, 21-14, 15-16, 16-9)
Négy nap, három meccs
 

uzenet@infokosar.hu

© 2007 infoKosár.hu